Ruhamustra: iHeartRadio Music Awards 2015
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lezajlott a második iHeartRadio Music Awards Los Angeles szívében, amelyen Hollywood apraja-nagyja részt vett. Nézzük a legjobb ruhákat!


Adam Lambert
A Los Angeles-i énekes idén is tiszteletét tette a díjátadón, ahol Saint Laurent-pólót, Mugler-kabátot és Christian Louboutin-csizmát viselt. Nem csoda, hogy Adamet beválasztották az este legjobban öltözöttjei közé.
Justin Timberlake
Timberlake a show egyik legnagyobb nyertese volt, ráadásul Taylor Swifttel is összebarátkozott. Justin királykék Dolce & Gabbana-öltöny mellett tette le a voksát.
Taylor Swift
Az év egyik legkeresettebb sztárja szintén nem távozott üres kézzel a díjátadóról, ráadásul a vörös szőnyegen is hibátlanul nézett ki – ahogy azt már tőle megszokhattuk.
Meghan Trainor
Az All About That Bass előadója az este során fellépett és díjat is adott át, így mondhatni, fontos szerepet töltött be. A vörös szőnyegre egy kihívó szaténruhát választott, ami megosztotta a bloggereket.
Nick Jonas
A feltörekvő sztár részt vett és fel is lépett Chains című szerzeményével az iHearton, amivel nagy sikert aratott. A bevonuláshoz egy bordó-fekete, kockás öltönyt választott, ami tökéletesen illett hozzá.
Rihanna
Nagy sikert aratott Rihanna merész Versace-választása. A smaragdzöld kiegészítői kifejezték dalának, a Bitch Better Have My Money-nak lényegét, amit először az iHeartRadio Music Awards színpadán adott elő.
5 Seconds of Summer
A One Direction egykori előzenekara, az egyre nagyobb sikernek örvendő 5 Seconds of Summer a tőlük megszokott lazasággal jelent meg a díjátadón. Kinézetükben dominált a piros, a fekete és a fehér.
Zendaya Coleman
A színésznő, mint mindig, most is sikkesen és fiatalosan jelent meg Los Angelesben. Ruháján játszadoztak a nyári neonszínek, amihez hibátlanul választott kiegészítőket. Csinos!
Jason Derülo
A Talk Dirty énekese csupa feketébe öltözött az eseményre. Komor, de elegáns szerelését széles mosolya dobta fel.
Chris Brown
Rihanna exe, a népszerű énekes is ott volt a résztvevők között. Chris a neonszíneket helyezte előnybe, farmerrel megbolondítva a lezser szerelést.
Iggy Azalea
A rapper kinézete jó néhány kérdést és kivetnivalót hagy maga után. Külön-külön rendben lenne, de valahogy együtt kusza képet alkot.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.
Váratlan bejelentést tett.