Starity

Étteremben támadtak rá Marilyn Mansonra

2015. április 08. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szombat este a kanadai Albertában adott koncertet a sokkrocker, a fellépést követően pedig betért egy hajnalban is nyitva tartó étkezdébe, nem is sejtve, mi vár még rá aznap.

hirdetés
Étteremben támadtak rá Marilyn Mansonra

Április 4-én Albertában adott koncertet Marilyn Manson és csapata. A hosszúra nyúlt fellépést és némi szusszanást követően hajnali 2-kor a Denny's névre keresztelt palacsintázóba tért be a csapat, hogy magukhoz vegyenek némi táplálékot, mielőtt folytatnák útjukat a jelenleg is zajló turné következő állomására – nem is sejtve, mi vár még rájuk.

A zenész épp csak megrendelte palacsintából, tojásból és szalonnából álló korai reggelijét, amikor is vitába keveredett egy másik asztalnál ülő társasággal, és dühében nem éppen szép szavakkal illette az egyik hölgyet. Természetesen a szóban forgó lány barátja nem hagyta annyiban a dolgot, odalépett a 46 éves zenészhez és egy jól célzott ütéssel rendezte le a konfliktust.

A rendőrség megerősítette, miszerint rendbontás történt vasárnap hajnalban az étteremben, ám mivel egyik fél sem tett feljelentést, az ügyet lezártnak tekintik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek