Starity

Pink reagált az őt ért kritikákra

2015. április 16. 10:10   |   Szerző: AvrilSmile

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő ezúttal egy frappáns tweetjével döngölte földbe az utálkozóit.

hirdetés
Pink reagált az őt ért kritikákra

Aki figyelemmel követi Pink tevékenységeit, az tudja róla, hogy sokat fogalkozik jótékonykodással, és ezen a hétvégén is éppen ezt tette: egy rákbetegek gyógyítására rendezett alkalmon volt jelen, ahol egy elegáns, hosszú fekete ruhát viselt. Sokakat jobban is foglalkoztatott az énekesnő öltözete és külseje, mint a rendezvény valódi célja, pár ember annyira ráért, hogy tüzetesebben nagyító alá vette és durván kritizálta a testalkatát. Pinket ez úgy látszott, nem hatotta meg annyira, inkább egy frappáns tweettel vágott vissza az utálkozóknak a Twitteren, de elég kiadósan!

A hozzászólásaitokból azt vontam le, hogy páran aggódtok a súlyom miatt. Azokra a képekre gondoltok, amik tegnap egy, a rákbetegek gyógyítására gyűjtő jótékonysági gálán készültek rólam, és ahova Dr Maggie DiNome tiszteletéből mentem el, aki igen jó barátom, és akit Duke-díjban is részesítettek a rákgyógyításért tett fáradhatatlan erőfeszítéseiért. Azonban sajnos néhányatoknak a testsúlyom volt a központi kérdés. Elismerem, a ruha nem állt olyan jól, mint amilyennek a konyhámban véltem, de azt is elismerem, hogy ettől függetlenül szépnek éreztem magam benne, sőt, gyönyörűnek! Úgyhogy kedves emberek, akik aggódtok értem, ne tegyétek! Én nem aggódom magamért. És értetek sem aggódom. Tökéletesen vagyok, boldog vagyok, és az egészséges, szörnyen izmos és formás testemnek is kell egy kis szabadságot adni. Köszönöm az aggodalmakat. Ölelés és sajttorta – csiripelte az énekesnő, megerősítésként pedig még aznap megosztott két képet is Instagram-oldalán.


Pink az eseményen, abban a bizonyos ruhában

A férjével készült selfie része volt a válasznak; az énekesnő csak rövid megjegyzést fűzött hozzá, de az mindent elárult, ami lényeges: A férjem úgy és olyannak szeret, ami és aki vagyok!


Fotó: Instagram / Pink

A második képet kislányával lőtte, még mindig a sokak által előnytelennek vélt ruhában: 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek