Szikora Robi a Biebers egyik legnagyobb rajongója
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nagyszínpadra küldené Puskás Peti egyre népszerűbb zenekarát az R-Go frontembere, aki nem csak figyelemmel kíséri, de szakmailag is támogatja a bandát.
hirdetés
A The Biebers már az ötödik slágerével ostromolja sikeresen a legnagyobb rádiók játszási listáját, idén tavasszal pedig hatalmas bulikat toltak a Halott Pénzzel az ország legjobb klubjaiban. Természetesen az idei nyár sem marad galaktikus tánczene nélkül, a zenekar ugyanis bejutott a NAGY-SZÍN-PAD!-verseny elődöntőjébe, ami miatt most különösen számítanak a rajongótáborukra. Ennek büszke tagja az egyik legsikeresebb magyar zenész, Szikora Róbert is.
Az R-Go frontembere az első budapesti koncertjükön látta a fiúkat és azóta figyelemmel kíséri a munkájukat és bátran számíthatnak rá szakmai kérdésekben is. Az Emerton-díjas zenész most a The Biebers mögé állt és büszkén mondta el a véleményét a bandáról.
A színpad olyan hely, amit a jó Isten nekik szánt. Látszik, hogy találkozott pár ember és szeretik egymást. Ettől olyan egyszerű az egész
– mondta az együttesről Szikra Róbert. A srácok kreatívstúdiója a megható mondatokhoz fantasztikus képekből álló videót készített, amely egyben meghívó is az április 25-ei koncertjükre az Akvárium Klubba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













