Starity

Saját lemezkiadó céget indított Louis Tomlinson

2015. április 19. 10:10   |   Szerző: Troublemakeroff

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit banda oszlopos tagja új irányzatban is ki akarja próbálni magát, így saját kiadót alapított.

hirdetés
Saját lemezkiadó céget indított Louis Tomlinson

Nem kell megijedni, szó szincs róla, hogy Louis Tomlinson is kilépne a One Directionből, mindössze annyi történt, hogy a zeneipar más területén is ki akarja próbálni magát. A banda legidősebb tagja már meg is kezdte a munkálatokat, és nemrégiben elindította saját lemezkiadóját, a Syco vállalaton belül.

Ez egy olyan dolog, amit már régóta meg akartam tenni. Meg kell adni a lehetőséget az új művészeknek is, hogy kitűnjenek és átélhessék ezt a hihetetlen érzést. Remélem, hogy sikerül néhány nagyon izgalmas művésszel aláíratnom a szerződést – nyilatkozta Louis a The Sun magazinnak.

Az énekes első leszerződtetett előadója az angol X-Faktor tavalyi versenyzője, Jack Walton, akit Tomlinson már a verseny közben is támogatott. Mindezen kívül azt tervezi, hogy amíg a One Direction turnéja, az On The Road Again szünetel, addig új meghallgatásokat tart, ezúttal lánybandák számára.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek