Starity

Állatok, akik háborúba mentek

2015. április 20. 13:01   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A világot fenekestül felforgató első és második világháború rengeteg embert mozgósított, eközben pedig nagyon sok áldozatot követelt. A frontokon nem csak az emberek, hanem az állatok is segítették csapataikat a harcokban.

hirdetés
Állatok, akik háborúba mentek

Kevéssé ismert tény, de összesen körülbelül 16 millió állat teljesített szolgálatot az első világháborúban. Használták őket közlekedéshez, kommunikációhoz és társasági kapcsolattartáshoz egyaránt.

1914-ben mindkét oldalon jelentősnek volt mondható a lovasság ereje. A lovak és a tevék a sivatagban a jól felszerelt csapatok mellett megtalálhatóak voltak, de a nyugati fronton egyre-másra jelentek meg az újabb fegyverek – köztük a forradalminak számító géppuska is –, melyek folyamatosan nehezítették a lovasság dolgát.

Bárhogy is, az állatok döntő többsége a háborús erőfeszítések részei maradtak. A lovak, szamarak, öszvérek és tevék szállították az élelmiszereket, a vizet, a lőszereket, sőt, az orvosok munkáját is támogatták az eszközök, a betegek és az orvosok mozgatásával. A fronton harcoló férfiak üzeneteiket okos kutyákra és galambokra bízták, akik dacolva a golyózáporral törtek előre, hogy a fontos leveleket továbbítsák a címzetteknek. A háborúban kanárikat vetettek be annak megállapítására, hogy éppen hol használnak mérgező gázokat, illetve kutyákat és macskákat képeztek ki arra, hogy a lövészárkokban felbukkanó rágcsálókat levadásszák.

hirdetés

Természetesen az állatokat nem csak munkára használták. A cicusok és kutyusok, sőt, több szokatlan állat – beleértve a majmokat, medvéket és oroszlánokat is – háziállatként funkcionáltak és egyfajta talizmánként is tekintettek rájuk gazdáik. A kedvencek a háború megpróbáltatásai közepette igyekeztek emelni a morált és a kényelmet a harctereken tengődők számára, vagyis tulajdonképpen terápiás célból is nagy feladatot láttak el.

1. A haditengerészet kabalája

Togo, a macska volt az HMS Dreadnought csatahajó kabalája.

2. Róka a repülőn
    
A kis róka töltötte be a 32-es számú repülőszázad kabalaszerepét, méghozzá a Humieres repülőtéren St. Polnál, Franciaországban. A fotó 1918. május 5-én készült.

3. A sebesültek mozgatása
    
Tevékre hárult az a komoly feladat, mely során sebesülteket szállítottak biztonságosan India észak-nyugati határában. A kép 1917-ben készült.

4. Sorban állás ellenőrzéshez

Francia vöröskeresztes kutyák sorakoznak ellenőrzéshez a nyugati fronton 1914-ben.

5. Gázálarcos ló

A német közlekedési vezető és lovai gázálarcot viseltek a nyugati fronton 1917-ben.

6. Kabalamajom egy német ágyún
    
A Harmadik Hadsereg Árokágyú Iskola kabalamajma ül egy elkobzott német árokágyún 1916. május 20-án.

7. Landoló öszvér Szalonikinél

Az olaszok öszvért eresztenek le Szalonikinél 1916-ban.

8. Macskával egy árokban
    
A York és Lancaster Ezred egyik lövésze pózol a szintén az ezred állományába tartozó macskával egy árokban, közel a franciaországi Cambrinhez 1918. február 6-án.

9. Postagalambok utazási kosárkájukban
     
Francia csapatok két, utazókosárba szíjazott postagalambbal.

10. Telefondrótok a fronton

Egy német háborús kutya, felszerelve telefonkészülékhez való telefondrótokkal. Sáros talajon kellett átkelnie a siker érdekében 1917-ben.

11. Állati jólét a nyugati fronton

Brit csapatok kaparják le a sarat egy öszvér testéről Bernafay Wood közelében a nyugati fronton 1916-ban. A brit katonai hatóságok megpróbálták biztosítani, hogy az állatokról minden körülmények között a lehető legmegfelelőbben gondoskodjanak.

12. Postagalambok a gázfúró alatt
    
A német katona légzésvédő maszkot visel, miközben a postagalambot behelyezi egy gázbiztos kamrába. A fotó feltehetően egy antigázgyakorlat során készült.

13. A tevék bizonyítottan szelíd lények
     
Egy bemutatón készült ez a felvétel, ahol azt prezentálták, hogy a tevék mennyire engedelmes állatok. Az ausztrál férfi teljes bizalommal helyezi csuklóját a négylábú szájába 1917. szeptember 17-én, Egyiptomban.

14. Hírnök eb a nyugati fronton
     
A Királyi Mérnökök egyik tagja olvassa a neki hozott üzenetet, amelyet a hírnök eb kézbesített számára 1918. május 19-én Franciaországban.

15. Hordárló a Pilckem Ridge-i csatában
    
Egy hordárló gázálarccal türelmesen tűri, ahogy a hátán lévő csomagot feltöltik a megfelelő berendezésekkel. A kép a Pilckem Ridge-i csatában készült 1917. július 31-én, Belgiumban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek