Steven Seagal botrányba keveredett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az akciósztárt szexuális zaklatással vádolja az asszisztense. Kayden Nguyen, (korábban modellként dolgozott)a 23 éves lány február óta dolgozik a sztárnak.
hirdetés
A nő elmondása szerint Seagal már az első megbeszélésük alkalmával próbálta fogdosni. Akkor lett elege mindenből, amikor Kayden megismerkedett a szexrabszolgaként tartott orosz lányokkal. Ugyanis állítólag a színész évek óta több fiatal orosz lánnyal lakik együtt, és ez még nem minden, ugyanis a lányok a lakásért, ételért és drogokért cserébe bármikor teljesítik a sztár óhaját.
A lánytól is elvárta volna ugyanezt, ám ő nem volt erre hajlandó. A sztár erőszakoskodni próbált vele, Kayden elmenekült, minden értékét hátrahagyva. (Kocsikulcs, laptop, stb...) Mikor visszament a tárgyaiért, azt mondták neki állítólag, hogy addig nem kap vissza semmit, míg alá nem ír egy szerződést, hogy nem jelenti a rendőrségen a szexuális támadásokat.
Kayden feljelentést tett. Egymillió dollárt követel Seagaltól az elszenvedett lelki sérülésért cserébe.
Seagal természetesen tagadja a vádakat, szerinte egy sértett nő bosszújáról van szó. Az orosz hölgyek pedig kísérők voltak, és az volt a feladatuk, hogy könnyebbé tegyék az életét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











