A KARA új kislemezzel rukkol elő
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A múlt hét folyamán jelentette be a DSP ügynöksége, hogy a négytagú lánycsapat májusban dobja piacra hetedik kislemezét.


Április 14-én az elismert koreai vállalat, a DSP Entertainment egyik szóvivője jelentette be az örömhírt, mely szerint a népszerű és közkedvelt négytagú dél-koreai lánycsapat – név szerint a KARA – a következő hónapban jelenteti meg legújabb szerzeményét, méghozzá szám szerint a hetedik minialbumot.
A csajok még tavaly augusztusban dobták piacra hatodik kislemezüket Day & Night címmel, melyhez videoklipet is forgattak. Ez a kisfilm egyébként Mamma Mia néven vált ismertté, aminek nem is kellett sok idő s hamar a slágerlisták élére került. Úgy tudjuk, hogy új szerzeményük a korábbihoz hasonlóan egy komolyabb, érettebb stílust fog képviselni. A lányok jelenleg japán kiadványuk, a Summergic promócióinak befejezésével vannak elfoglalva, de amint végeznek, rögtön nekilátnak hazai visszatérésük előkészületeihez.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Így reagált a híresség.
Nagy a dráma most körülöttük.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.