Patrick Dempsey távozik a Grace Klinikából
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Patrick Dempsey egyike volt a Grace Klinika kezdő csapatának, ám 11 évad után a rajongók többé nem találkoznak már az általa megformált Derek Shepherddel.


A Grace Klinika újabb központi karakter nélkül folytatja tovább, hiszen az elmúlt évadokban távozott például az Eric Dane által megformált Mark Sloan, a T.R. Knight által képernyőre vitt George O'Malley, vagy éppen a Sandra Oh által megtestesült Cristina Yang. Ezúttal pedig Derek Shepherdtől kell búcsút venniük a rajongóknak, ugyanis Patrick Dempsey távozik a sorozatból.
„McCsábító” utoljára múlt csütörtökön, április 23-án tűnt fel a képernyőn, abban az epizódban, melyet maga a sorozat producere, Shonda Rhimes írt. A történet szerint – vigyázat, spoiler! – Derek egy hatalmas balaset után több ember életét megmenti, majd mikor sikeresen elszállítják őket, ő is kocsiba ül, ám a telefonja utáni matatás közben belerohan egy másik jármű; a kórházban, ahova szálították, pedig rosszul mérik fel a helyzetet, és Derek belehal a sérüléseibe.
A Grace Klinika kreátora így nyilatkozott: „Derek Shepherd mindig is rettentően fontos karakter volt, és az is marad. Meredith számára, számomra és a rajongók számára. Sohasem képzeltem el, hogy búcsút mondunk a mi »McCsábítónknak«. Patrick Dempsey alakítása olyan formában alakította Dereket, amelyről mi reméltük, hogy példaként szolgál a fiatal hölgyeknek ahhoz, hogy milyen szerelmet kellene választaniuk. Az ő távozása mindenkire nagy hatást fog gyakorolni. Most Meredith és az egész Grace Klinika-család egy eddig még fel nem fedezett ösvényre került, ahogy elkezdődött Meredith életének új fejezete. Számtalan lehetőség van arra, hogy mi fog következni. Ahogy Ellis Grey mondaná: a körhinta sosem áll meg a forgásban.”
Patrick pedig, aki az ABC közleménye szerint új kihívásokra is vágyott, elmondta, hogy csodálatosnak tartja a rajongókat, szenvedélyüket és hűségüket, és azt is hozzátette, örökké hálás lesz, hogy ezeket megtapasztalhatta.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Szeretne magánéletet.
Dúl köztük a szerelem.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
A szeme és az orra lett gyanús.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
A színésznő korábban szintén hasonló nyilatkozatot tett.
A 21 éves futónő öngyilkos lett.
Válaszolt is a meglepő üzenetre.