Starity

Klippremier: KARA – Cupid

2015. május 26. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mai nap folyamán, koreai idő szerint 12.00 órakor töltötték fel a dél-koreai lánycsapat, név szerint a KARA legújabb, Cupid névre keresztelt videoklipjét.

hirdetés
Klippremier: KARA – Cupid

Április 16-án a DSP Entertainment egyik szóvívője jelentette be, hogy májusra várható a híres négytagú dél-koreai lányformáció, a KARA hetedik minialbuma. A nyilatkozatból az is kiderült, hogy szokásukhoz híven egy új videoklip is hamarosan megjelenik, mely hasonló stílust képvisel, mint hatodik, Day & Night minialbumuk.

Május közepén pedig már az előzetes képeket is feltöltötték a csapat hivatalos weboldalára, melyekből kiderült, hogy legújabb szerzeményük az In Love címet kapta. Ezt követően, május 18-án megjelent az albumhoz tartozó videó első teasere is, melyben az új tag, Heo Young Ji szerepelt. Öt napon keresztül folyamatosan töltöttek fel új előzeteseket, ma pedig kiadták legújabb, hetedik, In Love című minialbumukat, melynek egyik dalához már a teljes klip is napvilágot látott.

Az új slágert Cupid címre keresztelték. A kisfilm koncepciója nagyon illeszkedik a dal üzenetéhez, a lányok pedig varázslatosak kifinomult megjelenésükkel, ezt jelképezik a rózsaszín cowgirlös ruhák, valamint a később feltűnő fehér, nőies kosztümök.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek