Mégsem készül el a Tron 3.
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kicsi, de annál elszántabb rajongótábor várta, hogy Garrett Hedlund és Olivia Wilde főszereplésével elkészüljön a Tron: Örökség folytatása, ám a Disney egy másik filmje akkorát bukott a mozipénztáraknál, hogy a cég nem meri bevállalni a kockázatot.
hirdetés
2010-ben mutatták be a Tron: Örökség című filmet Garrett Hedlund és Olivia Wilde főszereplésével, és bár nem lett kirobbanó siker, kisebb kultstátuszt ért el viszonylag kicsi, de odaadó rajongótábora körében.
Idén márciusban derült ki, hogy a filmet készítő Disney folytatást szán a futurisztikus fantáziafilmnek. Akkor már azt is lehetett tudni, hogy a főszereplők mellett a rendező, Joseph Kosinski is visszatérne a filmbe, sőt, helyszíneket is találtak a forgatáshoz a kanadai Vancouverben, amelyre 2015 októbere és 2016 februárja között került volna sor.
Sajnos alig két hónappal ezután a Hollywood Reporter úgy informálódott, hogy a filmet a Disney elkaszálta még az előkészületek korai stádiumában. A döntés háttérében elsősorban egy másik filmjük, a Brittany Robertson és George Clooney főszereplésével bemutatott és óriásit bukott Holnapolisz áll. A Brad Bird által rendezett film 190 millió dollárból készült, de csak 33 millió dollár bevételt termelt az első hétvégéjén, ami a mozis bevételi trendeket tekintve igencsak nagy bukásnak számít.
A Disney néhány korábbi nagy költségvetésű filmjének, A magányos lovasnak és a John Carternek hatalmas fiaskóival már eléggé megégette magát, így nem meglepő, hogy az egyébként érdekes koncepciónak ígérkező Tron 3-at a 170 millió dollárosra tervezett költségvetésével túl nagy kockázatnak ítélte mindezek után, és nem vállalták az elkészítését.
Természetesen nem kell attól tartani, hogy a világhírű filmes cég a végóráit éli, hiszen a jól bejáratott Marvel-sorozatok mellett idén indul útjára az újabb Star Wars-trilógia, de készül A dzsungel könyve, A szépség és a szörnyeteg, valamint A Karib-tenger kalózai, az Alice Csodaországban, A Némó nyomában és a Toy Story folytatása is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.











