Starity

Ellie Goulding: „Sosem voltam együtt Ed Sheerannel”

2015. június 09. 11:11   |   Szerző: LoveNessa

Az énekesnő elismerte, hogy néhányszor randizott Niall Horannel, viszont nem volt kapcsolatban a vörös énekessel.

hirdetés

Tavaly kaptak szárnyra pletykák egy szerelmi háromszögről, melynek Ellie Goulding, Ed Sheeran és Niall Horan a tagjai. Történt ugyanis, hogy az énekes Don't című dalának premierje után több jel is arra utalt, hogy a szőke énekesnő volt az iheltője, akivel együtt voltak, de megcsalta őt a One Direction ír szépfiújával.

Májusban azonban Ed azt nyilatkozta az Entertainment Weeklynek, hogy ő ilyet sosem mondott és nem is célozgatott rá, egy brit újság kezelte ezt tényként először, ezzel pedig lavinát indított el. Ennek ellenére egy 2013-as rádiós interjúban elismerte, hogy volt egy rövid kapcsolata Ellie-vel, aki viszont teljesen mást állít.

Az angol Elle júliusi címlapjáról köszön vissza ugyanis az énekesnő, aki a magazinnak adott interjúja során elárulta, hogy soha sem volt együtt Eddel, Niall-lel azonban randiztak párszor.

Voltam néhány randin Niall-lel, de sosem voltam kapcsolatban Eddel. Halvány gőzöm sincs, hogy honnét jött ez az egész és miért lett belőle ekkora dolog. Annyira bosszantónak találom, hogy a női zenészeket folyamatosan azon férfiak által határozzák meg, akikkel randiztak, vagy együtt sem voltak velük. Ez egy olyan dolog, amiről nagyon sokat beszültünk Taylorral [Swift]. Ő is így érez és őt is nagyon zavarja. Ez olyan, hogy lehetsz remek előadó, írhatsz jó dalokat, de mindenki arról fog beszélni, hogy szerintük éppen kivel vagy együtt. Ez határozottan egy olyan dolog, ami szerintünk csak a női előadókkal történik.

hirdetés

Fotó: Aitken Jolly/Elle UK

Ellie jelenleg boldog párkapcsolatban él a McFly Dougie Poynterével, aki akár a nagy Ő is lehet számára. Sok mindenen ment keresztül, és csendes, visszahúzódó, de ezt szeretem benne. Amikor tinédzser voltam, már akkor is tetszett, de úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem vagyunk egy súlycsoportban. Túl jóképű nekem. Calvin Harris már fel is ajánlotta, hogy zenélni fog az esküvőnkön. Nem mintha már megrendeztük volna. De az ajánlatot már megkaptuk.

De nem csak Dougie miatt boldogabb, mint valaha, hanem azért is, mert végre elfogadta magát. Amikor elkezdtem a pályafutásomat, nem tudtam megbirkózni vele. Kínosan éreztem magam. Nem igazán tudtam, hogy kinek is kellene lennem. Sosem voltam magabiztos a külsőmmel kapcsolatban. Utáltam az államat, az orromat, a szemöldökömet. Azt mondták néhányan a lemezkiadómnál, hogy nézzek videókat olyan lányokról, mint Little Boots és Elly Jackson a La Roux-ból, és próbáljak olyan lenni, mint ők. Olyan pánikrohamaim voltak, amik miatt nem tudtam kilépni a lakásomból, nem bírtam elviselni, hogy rám nézzenek az emberek. Aggódtam, hogy sosem leszek képes énekelni, mert még felkelni sem tudok. És rettenetesen szégyelltem is magam, mert úgy éreztem, olyan vagyok, mint egy drámakirálynő, pedig csak erős akartam lenni.

Fotó: Aitken Jolly/Elle UK

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek