Két évaddal bővül a Bates Motel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az A&E berendelte a Bates Motel című sorozat negyedik, illetve ötödik évadát, így két éven át még biztosan nyomon követhetjük Norman Bates állapotának romlását.
hirdetés
2013-ban indult hódító útjára a Bates Motel: Psycho a kezdetektől, mely Alfred Hitchcock legendás horrorfilmjének, az 1960-ban megjelent Psychónak – mely egyébként Robert Bloch azonos című könyvén alapszik – az előzménye a modern korba helyezve. A sorozatban megismerhetjük a fiatal Norman Bates életét, miközben rávilágítanak azokra az eseményekre, melyek arra vezettek, hogy Normanből felnőttkorára egy skizofrén sorozatgyilkos vált.
A Vera Farmiga és Freddie Highmore főszereplésével készült széria sikerében sokan kételkedtek, ám annál többen voltak kíváncsiak Norman pszichológiai megbetegedésére. Az USA-ban nemrég ért véget a harmadik szezon, az anyacsatorna, az A&E pedig bejelentette, hogy még két évad biztosan elkészül a sorozatból.
A kreátor, Carlton Cuse elmondása szerint a negyedik évad végére Norman már majdnem eléri azt a mentális állapotot, amit a Psycho elején láthattunk, a szezon kulcskérdése pedig az lesz, hogy Norma hogyan próbálja megmenteni fiát a pszichés gondjaitól.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











