Starity

Hatalmasat tarolt a nyitóhétvégén a Jurassic World!

2015. június 17. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az már korábban sem volt titok, hogy az év egyik legjobban várt alkotása a június 11-étől vetített Jurassic World, mely a nyitóhétvégén több mint 500 millió dollárt kaszált.

hirdetés
Hatalmasat tarolt a nyitóhétvégén a Jurassic World!

Ahogyan az 1993-as megjelenésű Steven Spielberg rendezte Jurassic Park is hatalmas tömegeket mozgatott meg, úgy a június 11-én a mozikba kerülő folytatás is rekordokat döntöget. A Colin Trevorrow által rendezett 124 perces kalandfilm minden idők legnagyobb bevételét produkálta a nyitóhétvégén, ugyanis globálisan több mint 511 millió dollárt hozott a készítők konyhájára, ezzel magasan lekörözve a szintén igen népszerűnek bizonyult Halálos iramban 7-et vagy épp az új Bosszúállók-filmet. (Csak viszonyitásképp: a filmsorozat első része mindössze 50 millió dollár bevételt hozott mintegy 22 évvel korábban.)

Maga a történet arról szól, hogy a Jurassic Park megnyitásának sikertelen próbálkozását követő 22 évben a fejlesztéseknek köszönhetően mégis megvalósul John Hammond álma, és a park megnyitja kapuit a látogatók előtt. A hatalmas érdeklődést azonban még hatalmasabb pánik követi, hiszen ahogyan annak idején Ian Malcolm megmondta: Az élet utat tör magának.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek