20 érdekesség, amit nem tudtál a Pocahontasról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Húsz éve, 1995-ben mutatta be a Disney a máig hatalmas népszerűségnek örvendő animációs filmet. Eme kerek évforduló alkalmával pedig összegyűjtöttünk nektek húsz érdekességet!

1. Valószínűleg nem véletlenül 1995-re időzítették a premiert, ugyanis éppen abban az évben volt a 400. évfordulója az igazi Pocahontas születésének. Idén tehát már 420. születésnapját ünnepelné a legendás indiánlány.
2. Ez volt az első animációs Disney-film, amiben két különböző kultúrából származó és eltérő bőrszínű szereplő beleszeret egymásba.
3. Irene Bedard nem csak hangját kölcsönözte Pocahontasnak, hanem a karakter külsejét is róla mintázták.
4. Ebben a filmben debütált énekesként Mel Gibson, aki John Smithnek kölcsönözte hangját.
5. Az Ezer színnel száll a szél (Colors of the Wind) című dalt írták meg legelőször és ez alapján határozták meg a film hangulatát és irányát is.
6. Eredetileg Sean Beannek szánták John Smith szerepét, a történetnek viszont teljesen máshogy kellett volna alakulnia, ugyanis Johnt megölték volna, de nem is akárhogyan, hanem a lehető legbrutálisabb módon.
7. Mivel a Walt Disney Pictures a hitelességre törekedett, főként amerikai bennszülött színészeket kértek fel a szinkronizálásra. Emellett pedig indián tanácsadókat és egy igazi sámánt is felbéreltek.
8. Mindezek ellenére egy indián aktivistacsoport nyílt levelet írt a stúdiónak, melyben hangot adtak elégedetlenségüknek. Állításuk szerint ugyanis történelmi pontatlanságok vannak a filmben és a sztereotipizálást sem sikerült kiküszöbölniük.
9. Meeko és Flit eredetileg tudott volna beszélni, de a fejesek komolyabb hangvételűvé szerették volna tenni a filmet, így végül eltávolították a párbeszédeiket.
10. Patrick Stewart és Stephen Fry mindketten Ratcliffe kormányzónak kölcsönözték volna hangjukat, de különböző szakaszokban.
11. Pocahontasnak eredetileg lett volna egy pulykája, Redfeather, akit John Candy keltett volna életre, ám 1994-ben bekövetkezett halála után kiírták karakterét annak ellenére, hogy nem kevés hanganyagot felvettek már vele.
12. A forgatókönyv legelső tervezetében Fűzanyó (Grandmother Willow) még nem létezett. Helyette egy férfit álmodtak meg a készítők, akit Old Man Rivernek hívtak és a folyó szelleme volt.
13. A Messze hív a nagy folyó (Just Around the Riverbend) című dalt eredetileg ennek a karakternek írták és őt Gregory Peck keltette volna életre, aki bár fájdalmas szívvel, de visszautasította a szerepet, mert úgy vélte, inkább egy anyafigurára lenne szükség. A készítők végül egyetértettek vele, és így megszületett Fűzanyó.
14. A világpremierre a New York-i Central Parkban került sor 1995. június 10-én. Az első vetítésre több mint 100.000 ember látogatott el, így a mai napig tartja a valaha volt legnagyobb filmbemutató rekordját.
15. Az animátorok állítása szerint ez volt az egyik legnehezebb alkotás, ami kikerült a stúdió kezei közül. A kemény munka azonban kifizetődő, hiszen a mai napig az egyik leggyönyörűbb és legrealisztikusabb animációs filmként tartják számon.
16. A valóságban Pocahontas nagy valószínűséggel toppless tengette mindennapjait.
17. Ötvenöt animátor vett részt a főhősnő megalkotásában.
18. A Pocahontast életre keltő Irene Bedard és a Thomasnak hangját kölcsönző Christian Bale is szerepet vállalt Terrence Malick 2005-ös élőszereplős adaptációjában, Az új világban. Irene Pocahontas édesanyját, Bale pedig John Rolfe-ot alakította.
19. Pocahontas egyike azon kevés rajzfilmfiguráknak, akikről fotósorozat készült egy magazinba. A Harper's Bazaar 1995-ös júniusi számához ugyanis Gianni Versace, Marc Jacobs, Anna Sui és Isaac Mizrahi is különleges ruhákat tervezett számára, amiket a Disney animátorai rajzoltak meg a magazinnak.
20. A Harci dobok (Savages) című dal szövegét néhol át kellett írni, mivel nem találták helyénvalónak egy gyerekeknek készült filmhez. A filmzene albumon azonban az eredeti verzió kapott helyet.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.