Starity

Kiszivárgott Demi Lovato új dala

2015. június 30. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovato egy dögös, nyári szerzeménnyel készül a slágerlisták meghódítására, ami a kelleténél hamarabb került nyilvánosságra.

hirdetés

Közel két év telt el az énekesnő negyedik albumának megjelenése óta, így nem csoda, hogy rajongói már izgatottan várták, hogy új dalt hallhassanak tőle. Ez a pillanat pedig a mai napon elérkezett: Lovato készen áll a slágerlisták ostromlására. 

A dal a rádiókban hivatalosan július 1-jén fog debütálni, az iTuneson pedig világszerte már éjféltől elérhetővé válik. Azonban csapata számításait áthúzta egy ügyes hacker, és pár órával a megjelenés előtt közzétette a szám letöltési linkjét, ezzel teljesen felborítva gondosan megtervezett promójukat.

A Cool For The Summer névre keresztelt szerzemény dögös dalszövegéért Lovato felelős, a produceri munkákat pedig Max Martin és Savan Kotecha látták el. A dalt stílusilag nem lehet egyetlen műfajba kategorizálni, egy valamiben azonban minden kritikus egyetért: a 22 éves tehetség egy teljesen új oldalát mutatja meg a közönségnek, érdekes, kevert hangzásvilágot teremtve, amit korábban pörgős, vidám, ám mégis sötét, alternatív popdalként jellemeztek. 

hirdetés

Egy új kislemez pedig számtalan megjelenéssel, rendezvénnyel egyenlő. Új kiadóinak – Island és Republic Records – köszönhetően sűrű hétnek néz elébe, ugyanis Amerika-szerte számtalan medencés összejövetelen vesz részt, hogy rajongóival ünnepelhessen, ahol a szerencsés résztvevők élőben is hallhatják majd tőle a slágergyanús dalt. Továbbá a legnagyobb rádióállomásoknál lesz jelenése, hogy dalát promótálja, emellett klipjének forgatását is megkezdték tegnap.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek