Starity

Klippremier: Lindsey Stirling & Echosmith – Bright

2015. július 10. 10:10   |   Szerző: Törpemókus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyre nagyobb sikernek örvendő indie rockot játszó Echosmith a fiatal hegedűművésznővel közösen dolgozta fel az együttes egyik szerzeményét, a Brightot.

hirdetés

Lindsey Stirlingnek jóformán egy nyugodt perce sincs a nyár folyamán, hiszen a jelenleg is tartó The Music Box turnéjával járja Európa különböző országait. Július 10-én Münchenben, Németországban fog koncertet adni, ezt követően pedig Csehországba, Törökországba, Svájcba és Franciaországba is ellátogat majd. Mindemellett a hegedűs saját könyvvel is előrukkol a közeljövőben, amit testvérével, Brooke S. Passey-vel ír, a címe pedig The Only Pirate at the Party lesz. A könyv Lindsey magánéletéről és pályafutásáról fog szólni, no meg arról, hogy milyen az élet egy tehetségkutató után.

Hogy otthon ülő rajongóiról se feledkezzen meg, július 7-én lindseystomp elnevezésű YouTube-csatornáján közzétett egy videót, amiben a kaliforniai Echosmith együttessel közösen dolgozta fel a banda egyik dalát, a Brightot. A kisfilm színvilágát leginkább a fekete és a fehér határozza meg, ám némi csillogó, égboltra emlékeztető mintát is fel lehet fedezni benne.

Az Echosmith, melynek tagjait a Sierota testvérek – Sydney, Graham, Jamie és Noah – alkotják, legutóbb Málta fővárosában, Valettában koncertezett olyan hírességek mellett, mint Jason Derülo vagy a népszerű holland DJ, Martin Garrix. Az együttes legközelebb a minneapolisi Basilica Block Partyról jelentkezik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek