Elhunyt Omar Sharif
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Omar Sharif, akit a közönség leginkább az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó című, mára klasszikussá vált filmekből ismert, 83 éves korában elhunyt.


Az egyiptomi születésű színész három Golden Globe-díjat és egy Oscar-jelölést szerzett karrierje során.
Omar Sharif Michel Shalhoub néven született Alexandriában, 1932. április 10-én. Londonban a világhírű Royal Academy of Dramatic Art iskolában tanulta a színészetet. 1954-ben debütált a filmvásznon a Siraa Fil-Wadi című egyiptomi filmben és hamarosan hazája egyik legnagyobb kedvence lett.
A nagy áttörésre 1962-ben került sor, amikor szerepet kapott az Arábiai Lawrence című alkotásban. A játéka annyira megtetszett a rendezőnek, hogy őt szerződtette a következő projektje, a Doktor Zsivágó főszerepére is, amely hatalmas sikernek bizonyult. Ezután olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a Funny Girl és a The Tamarind Seed, valamint olyan történelmi személyiségek bőrébe bújt, mint Dzsingisz kán és Che Guevara.
Nemcsak színészként volt sikeres, hanem bridzsjátékosként is – a világ legjobb játékosai között tartották számon.
A kilencvenes évek végétől egyre kevesebb szerepet vállalt – ezek közül a legjelentősebb a 2003-as Monsieur Ibraham, amelyben egy Párizsban élő muzulmán boltost alakított, aki örökbe fogadott egy zsidó kisfiút. Alakításával elnyerte a francia Oscarnak számító César-díjat.
A színésznél az év elején Alzheimer-kórt diagnosztizáltak. Ügynöke nemrég jelentette be, hogy Sharif július 10-én délután végzetes szívrohamot kapott egy kairói kórházban.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Vicces mém jelent meg róluk.
Kifelé igyekeznek nyugodt képet festeni a válásukról.
Nem fog énekelni a sztár.
Nem bírták a nehéz időszakot.
A színész nem így tervezte az életét.
Újabb celeb lett szingli.
Sokan ezt gondolják róla.
A színésznőt nem kedvelte a feltaláló családja.
Bevallotta a híresség, hogy egykori szerelméről szól.
A GQ címlapján szerepelt.