Starity

Amy Schumer: „Ne légy öntudatos!”

2015. július 13. 16:04   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Glamournak adott interjút a nagy feministaként elkönyvelt szókimondó színésznő, ugyanis őt választották az augusztusi számuk címlaplányának.

hirdetés

Fotó: Matt Irwin/Glamour

Amy Schumer neve valószínűleg nem sokak számára ismerős, ugyanis színészi karrierje most kezd beindulni, annak ellenére, hogy már 2008 óta aktívan tevékenykedik a sorozat- és filmiparban. Feltűnt többek között A szerelem nyilasában, A stúdióban, a Félig üresben, a Mindennek ára vanban, a Míg a világvége el nem választban, a Louie-ban, a Hardly Workingben, a TripTankben és a Csajokban is.

2013-ban debütált saját műsora a Comedy Centralon, mely az Inside Amy Schumer címet viseli, néhány nap múlva pedig világszerte is elkezdik vetíteni a mozik a Trainwreck, azaz a Kész katasztrófa című vígjátékát, melyben Bill Hader oldalán bizonyíthat.

Amy nem csak a színészkedéssel, hanem szókimondóságával és őszinteségével is kivívta magának a figyelmet, emellett pedig nagy feminista hírében is áll. Így hát a Glamour szerkesztői úgy döntöttek, hogy őt kérik fel 2015-ös augusztusi számuk címlaplányának, ezért a fotósorozat mellé egy interjút is készítettek vele.

Nem próbálok feminista lenni. Egyszerűen az vagyok. Eredendően bennem van. Nem áll szándékomban azzal próbálkozni, hogy tökéletes feminista legyek, de hiszem, hogy nálam jó kezekben vannak a feministák – osztotta meg.

Fotó: Matt Irwin/Glamour

A 34 éves színésznő jelenleg nem él kapcsolatban, és ahogy legújabb filmjében, úgy a magénéletben sem veti meg az egyéjszakás kalandokat. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: Tedd azt, amit szeretnél, de közben azt is vedd figyelembe, hogy másnap hogyan fogod érezni magad. Győződj meg róla, hogy tudja, jogod van az orgazmushoz. Én szeretem kimondani, amit gondolok. Olyanokat mondok, hogy »Heló, két ember van itt« meg »Ó, te jó ég, találkoztál már a csiklómmal?«. Ne légy öntudatos!

A 2015-ös Glamour Awardson Amyé lett az év úttörőjének járó díj, beszédében pedig hozta szokásos formáját és jókedvre derítette a közönséget is. Bevallotta ugyanis, hogy bár jelenleg nagyjából 75 kiló, mégis akármikor megkaphat akármilyen pasit. Arra pedig, amikor a vörös szőnyegen megkérdezték tőle, hogy nem érzi-e magát kirekesztve a sok vékony nő között, mindössze annyit válaszolt, hogy egyáltalán nem, mivel remekül érzi magát a bőrében.

Ha egy srác azt mondaná, hogy »bármikor megkapok bármilyen nőt«, az a csávó egy seggfej lenne. De tagadni, hogy hatalmas különbség van a kettő között, röhejes. Nekünk, nőknek azt tanították, hogy keveset együnk, amíg el nem fogyunk. És arra képeztek ki minket, hogy azt higgyük, ha nem úgy nézünk ki, mint mindenki más, akkor nem vagyunk méltóak arra, hogy szeressenek. A férfiakat nem így nevelték. Ők úgy nézhetnek ki, ahogy csak akarnak és közben egy szupermodellel randizhatnak. Büszke vagyok arra, amit mondtam. Szerintem jó látni, ahogy mások azt mondják: Vagy egy kis pocakom és narancsbőröm is, de attól még megérdemlem, hogy szeressenek. És kielégítsem a vágyaimat, és hogy ne kérjek bocsánatot mindezért – árulta el.

Fotó: Matt Irwin/Glamour

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek