Starity

Elhunyt Sinkó László

2015. augusztus 02. 09:09   |   Szerző: metalfren

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sinkó László július 31-én hunyt el budakalászi otthonában – adta hírül a Budakalász Hivatalos Közösségi Oldala nevű Facebook-oldal.

hirdetés
Elhunyt Sinkó László
Fotó: Facebook/Budakalász Hivatalos Közösségi Oldala

Sinkó László a szintén kiváló színész, Sinkovits Imre testvére volt, a Nemzet Színésze cím birtokosa, ezen felül pedig Kossuth- és Jászai Mari-díjjal is kitüntették. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Budakalász díszpolgára 75 éves korában hunyt el. 

Az 1940-ben Budapesten született színész a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, ezt követően 1966-ig a debreceni Csokonai Színház művésze volt, később a Nemzeti Színházban láthattuk viszont. (Az 1982-ben alapított Katona József Színház alapító tagjaként is ismert.) 1994-től 1998-ig az Új Színházban tevékenykedett, később szabadúszó lett, majd 2003-tól haláláig hű maradt a Nemzeti Színházhoz.

Karrierje során rengeteg filmben és sorozatban is feltűnt, így láthattuk a Hídemberben, az Üvegtigris második részében, a Hamvadó cigarettavégben, a Csak szex és más semmiben, a Dorottyában vagy éppen az Uraim, beszéljenek!-ben. Sorozatszerepeit tekintve ő alakította a Princ, a katonában Vecsernyést, Az Őrjárat az égenben Kunfait, a Szomszédokban pedig Szabó Károly bőrébe bújt.

Színházi és filmes szerepein kívül a hangja is ismerős lehet. A Macskafogó Nick Grabowskijának ő kölcsönözte a hangját, de olyan híres színészek is megszólaltak a hangján, mint Anthony Hopkins, Leslie Nielsen, Michael Gambon, Jack Nicholson és Gene Hackman.

Narrátorként is felcsendült a hangja az évek során, a legismertebb ilyen szerepe a Másfélmillió lépés Magyarországon című ismeretterjesztő sorozat és annak folytatásai, az …és még egymillió lépés, valamint a Kerekek és lépések.

Sinkó László színházi és filmszerepein keresztül egyaránt rengeteg szeretetet, örömet és szépséget adott a magyaroknak. A legnagyobbak közé tartozott, emléke örökké velünk marad – írta a Nemzeti Színház egy közleményben.

Nyugodjék békében!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek