Nem válik Will Smith és Jada Pinkett Smith
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Maga a 46 éves színész oszlatta el a házasságáról szóló pletykákat a Facebookon.
hirdetés
A média előszeretettel terjeszti már évek óta azt a pletykát, hogy válik Will Smith és felesége, Jada, azonban végül mindig kiderül, hogy ez nem igaz, ugyanis minden a legnagyobb rendben van közöttük.
Az utóbbi időben is azt kezdték híresztelni, hogy veszélybe került házasságuk, így a sármos színész tőle szokatlan módon a Facebook-oldalán osztotta meg a nagyérdeművel, hogy szó sincs válásról.
Normál körülmények között általában nem reagálok az ilyen butaságokra. (Mivel ez ragályos.) De annyi ember keresett fel azzal, hogy kifejezzék »legmélyebb részvétüket«, hogy úgy gondoltam, mi a fenéért ne lehetnék én is ostoba?
– kezdte Will.
Szóval a redundáns, folyamatosan ismétlődő, újra és újra előkerülő szóbeszéd végett... Jada és én... NEM VÁLUNK! Megígérem mindannyiótoknak, hogy ha valaha is úgy döntök, elválok a királynőmtől, esküszöm, hogy magam mondom el nektek!
– zárta mondandóját.
Will és Jada egyébként 1997-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, és azóta kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. Színészként és énekesként is tevékenykedő fiuk, Jaden már 17. életévét tapossa, a szintén ezeken a pályákon mozgó lányuk, Willow pedig 14 éves.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.













