A Voice mentora lesz Selena Gomez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Voice szeptemberben startoló 9. évadához négy igazi nagyágyút szerződtettek a producerek John Fogerty, Brad Paisley, Missy Elliott és Selena Gomez személyében.


Elsőként az US Weekly számolt be arról, hogy a Voice hamarosan induló 9. évadában Selena Gomez is kipróbáhatja a magát mentorként. Az ex-Disney-sztár Gwen Stefani versenyzőit fogja segíteni az úgynevezett párbajkörök során, amely rögtön az első forduló után következik. Egy stábtag azt is elárulta a magazinnak, hogy Selena mindenkit lenyűgözött. Meglepően fantaszikus mentorként annak ellenére, hogy mennyire fiatal. Mindenki elvárásain túltett.
Gomezen kívül Brad Paisley, Missy Elliott és John Fogerty is segítségére lesznek a mentoroknak, akik nem mások, mint – a már említett – Gwen Stefani, Adam Levine, Blake Shelton és Pharrell Williams. A szezon szeptember 21-én, este kezdődik el a „vak” fordulóval, ahol még a zsűri nem láthatja versenyzőket, csak az énekhangjukra hagyatkozhat a választáskor.
Selena nemcsak a Voice versenyzőinek énekesi karrierjét egyengeti, hiszen sajátja is igen izgalmasan alakul. A fiatal sztár 23. születésnapja előestéjén egy Instagramra kiposztolt videón jelentette be, hogy új albuma a Revival címet kapta, amely október 9-én fog megjelenni.
A video posted by Selena Gomez (@selenagomez) on Jul 21, 2015 at 1:25pm PDT

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.