Starity

Hazánkba látogat Rowan Atkinson

2015. augusztus 06. 09:09   |   Szerző: Dorothy6

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mr. Bean világszerte népszerű megformálója, Rowan Atkinson ezúttal a krimi műfajában kamatoztatja tehetségét. Főszerepet vállalt ugyanis a közismert francia író, Georges Simenon két Maigret-regényének adaptációjában, melyek forgatási helyszínéül Magyarországot választották a készítők.

hirdetés
Hazánkba látogat Rowan Atkinson

Georges Simenont a 20. század legtermékenyebb írói közt tartják számon. Regényei, melyek zömét Maigret felügyelő kalandjai alkotják, milliós példányszámban keltek el. Rowan Atkinson – aki idén ünnepelte 60. születésnapját – a brit ITV két filmjében, a Maigret csapdát állít, illetve a Maigret és a kicsi Albert című produkciókban kelti majd életre Simenon legendás hősét. A KFTV nevű filmes adatbázis szerint mindkét tévéfilm egész estés, azaz 120 perces lesz, és az 50-es évek Párizsában fog játszódni.

A forgatókönyveket Stewart Harcourt jegyzi, olyan producerek közreműködésével, mint Barnaby Thompson, Ben Latham-Jones vagy éppen John Simenon. Maigret csaknem kilenc évtizede a családunk része. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült összehoznunk a világirodalom egyik legismertebb karakterét minden idők egyik legnagyobb nemzetközi színészével – nyilatkozta az író fia, John.

Atkinson sajtóközleményében erősítette meg a hírt még márciusban. Elmondása szerint évek óta hatalmas rajongója a Maigret-regényeknek, és titkon mindig is vágyott arra, hogy a pipázó nyomozó bőrébe bújhasson.

A forgatási munkálatok szeptemberben kezdődnek el, azt viszont még nem tudni, hogy Magyarország mely részei fognak majd a francia fővárosként tündökölni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek