Rita Ora ismét eljátszaná Mia Greyt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szürke ötven árnyalatában láthattuk a karizmatikus énekesnőt, amint életre kelti a főszereplő húgát, Mia Greyt, legutóbbi interjújában pedig azt is elárulta, hogy szívesen visszatérne a következő két részben is.


Világszerte az év elején került bemutatásra az egyesek által pornográfnak ítélt alkotás, A szürke ötven árnyalata, amiben Rita Ora is tiszteletét tette, mint a főszereplő Christian Grey húga. A brit énekesnő elárulta egy interjú során, hogy szívesen visszatérne a film másik két részében is.
Bár csak néhány képkocka erejéig láthattuk az énekesnőt színészkedni, az interjú során elárulta, hogy karaktere fejlődésben van, és reméli, hogy visszatérhet majd. Nagy rajongója vagyok a könyveknek, és bennük a karakterem egyre csak fejlődik, igaz lassan, de biztosan. Ha felkérnének a további két részhez, biztos, hogy igent mondanék.
Rita vallomása azután tört utat magának, miután kiderült, hogy az írónő újabb két köteten dolgozik, amik már félig készen is vannak. Természetesen a rajongók rögtön elkezdték faggatni az írónőt, hogy mikorra várhatóak az új művek, mire ő annyit felelt, hogy még nem tudja, mikor fejezi be őket.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.
Váratlan bejelentést tett.