Egy percet sem pihennek a Miss Balaton döntősei
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A felkészülés utolsó szakaszában vannak a Miss Balaton by Cosmopolitan döntősei. A 16 fős mezőnyt zártkörű táborban a szakma legjobbjai készítik fel a versenyre, ahol sportos öltözékben, bikiniben és koktélruhában is megmutatják majd magukat.


Precízen kiszámított menetrend szerint készülnek a Balaton legszebbjei a végső megmérettetésre. A gyönyörű hölgyek már túl vannak három castingon, egy fotótáboron, és hogy a döntőn a maximumot nyújthassák, az utolsó pillanatban sem lazíthatnak.
Seres Attila vezetésével koreográfiapróbákon vesznek részt a lányok, Dukai Reginától életmódtippeket kapnak, Epres Panni a járás tökéletesítésében segíti a szépségeket, míg Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője kommunikációs tréninget tart nekik. De Dobó Kata is ellátogat a döntősökhöz, hogy a megfelelő testbeszéd elsajátításához adjon hasznos tippeket. Horváth Éva versenykoordinátorként kezdetek óta a lányokkal van, és néhány nappal a döntő előtt is próbálja enyhíteni a rájuk nehezedő nyomást.
Hónapok óta nagyon keményen dolgoznak a versenyzők, mindannyian győzni szeretnének, ezért nagyon fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a sikerükért. Érezhető, hogy már az utolsó hajrában vagyunk, és a lányokon most még nagyobb a nyomás, mint tavaly, hiszen a döntőt élőben közvetítjük a www.missbalaton.hu oldalon. Idén is alkalmazzuk azt a jól bevált szabályt a táborban, hogy a szakmai programok alatt nem lehet náluk a mobiltelefonjuk, így sokkal jobban tudnak koncentrálni a feladatra és egymásra is. Ennek köszönhetően nagyon jó a hangulat, barátságok alakultak ki és mélyültek el, és ez nagyban megkönnyíti a döntő előtti stresszes pillanatokat is
– árulta el Éva.
Már nem kell sokáig izgulni a lányoknak, hiszen augusztus 15-én kiderül, ki lesz a Balaton királynője, aki egy éven át havi 100.000 forintot és egy Toyota Aygót nyer. Első udvarhölgye 500.000 forint értékű utazási utalvánnyal, a második 300.000 forint értékű belföldi üdüléssel gazdagodik, míg a Miss Balaton by Cosmopolitan közönségdíjasa 100.000 forint értékű utazási utalványt kap.
A döntősökre a verseny hivatalos Facebook-oldalán lehet szavazni.






Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Továbbra is viharos a kapcsolatuk.