Starity

Rekorddal startolt a Fear The Walking Dead

2015. augusztus 27. 09:09   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az AMC sikersorozatának spinoffja nem kevesebb, mint 10 millió nézőt ültetett a képernyők elé az első epizóddal.

hirdetés
Rekorddal startolt a Fear The Walking Dead
Fotó: AMC

Tavaly szeptemberben derült ki, hogy érkezik napjaink egyik legnépszerűbb szériájának, a The Walking Deadnek testvérsorozata, augusztus 23-án pedig el is érkeztünk a nagy naphoz, ugyanis ezen az estén tűzte műsorra az AMC a tengerentúlon a legelső, egyórás részt, ami rögtön rekordszámú nézettséget produkált.

A Variety információi szerint a Fear The Walking Dead pilotjára 10,1 millióan voltak kíváncsiak csak az Egyesült Államokban – és akkor még nem is beszéltünk az augusztus 24-ei magyar, cseh vagy német premierről –, ezzel pedig simán maga mögé utasította a TNT 2008-ban debütált műsorát, a Raising the Bart, aminek első epizódja 7,7 millió nézőt ültetett a tévék elé.

A Robert Kirkman és Dave Erickson kezei közül kikerült spinoff első része egyébként lepipálta az anyasorozat egész második évadát is, valamint a harmadik szezon nyitóepizódját is a 18-49 év közötti korosztálynál, de a teljes, 10,87 milliós nézettségszámot nem sikerült felülmúlnia.

A Los Angelesben játszódó előzménysorozat első évada hat epizódból fog állni, de nem kell csüggedni, hiszen az AMC már jóval a premier előtt, március elején berendelte a második szezont is, amit a jövő év folyamán tűznek majd műsorra.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek