Mi történt Tori Spelling arcával?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Augusztus 23-án kapták lencsevégre a Beverly Hills 90210 sztárját Kaliforniában, ám még a lesifotósok is alig ismerték fel a 42 éves színésznő vonásait.

A calabasasi gyógyfürdőből tartott hazafelé Tori Spelling a napokban, amikor szemfüles paparazzók lencsevégre kapták vörös foltos, kiütéses arcát. Az Us Weekly magazin felkereste Dr. Barry Resnik bőgyógyászt, aki elárulta, hogy véleménye szerint szépészeti beavatkozáson vett részt a színésznő.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy frakcionált szén-dioxidos lézerkezelésen vett részt, ugyanis ez az eljárás idézi elő a bőr vöröses, pöttyössé váló elváltozását, amelyet Tori arcán is láthatunk
– vallotta az orvos, és azt is elárulta, hogy ez a kezelés a középkorú hölgyek körében népszerű, mivel segít az öregségi foltok és ráncok eltüntetésében pórustágítás és mélyhámlasztás által.
A dermatológus továbbá arról is szót ejtett, hogy nincs ok az aggodalomra, ugyanis a bőrpír rövidesen eltűnik, és Tori visszanyeri szépségét. Jóslata már másnapra beigazolódott, ugyanis 24-én Kristen Taekmannal való kocogása során kapták lencsevégre Torit, és már nyoma sem volt a korábbi ijesztő külsőnek.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Kifütyülték a Super Bowlon
Először láthatjuk az arcát.