Starity

Feloszlik a Leander Rising

2015. szeptember 07. 17:05   |   Szerző: kicsikoki

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

5 év után feloszlik a magyar metalzene egyik jeles képviselője, a Leander Rising. Az együttes egy rövid turnéval búcsúzik, amit fel is vesznek.

hirdetés

2009-ben még csak Köteles Leander szóló projektje volt, 2010-re azonban már egy teljes zenekar lett az akkor még Leander névre keresztelt együttes. 2011-ben figyelt fel rájuk a Sony Magyarország, majd szerződést is kötöttek. Első lemezük, a Szívidomár hatalmas sikert aratott itthon, de még az Egyesült Államokban is megjelent. Második albumuk, az Öngyötrő tavaly került a boltokba, Lőjetek fel című dalukkal pedig az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában is láthattuk őket.

Nemrég azonban teljesen feketére váltott Facebook-oldaluk és egy koporsót mintázó profilképet töltöttek fel, majd a következő bejelentést tették közzé: Egy szomorú hírt kell megosztatnunk veletek. Nehéz szívvel, de közös megegyezéssel arra a döntésre jutottunk, hogy öt év munkája után befejezzük a Leander Rising pályafutását. Elképesztően sok szeretetet kaptunk és kapunk Tőletek, amit szeretnénk azzal is meghálálni, hogy tisztességesen elköszönünk...

Fotó: Facebook/Leander Rising

Utolsó turnéjuk a Legszomorúbb Vasárnap nevet kapta, utalva egyik feldolgozásukra is. Ezt a koncertkörutat később DVD-ként is kiadják, ezzel megköszönve a rajongók támogatását. A hivatalos YouTube-csatornájukon és Facebook-oldalukon december 27-éig frissülnek az információk, ezután oszlik fel hivatalosan is a zenekar.

A Leander Rising olyan előadókkal dolgozott együtt fennállása alatt, mint az egyik legismertebb szimfonikus metalt játszó holland zenekar, a Within Temptation énekesnőjével, Sharon den Adellel, vagy az amerikai Jeff Loomisszel, aki az Arch Enemy szólógitárosa.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek