Starity

Máris tönkrement Benedict Cumberbatch és Sophie Hunter kapcsolata?

2015. október 08. 09:09   |   Szerző: CumberLocked

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azt pletykálják Hollywoodban, hogy a Sherlock sztárja nemtörődöm férj és apa, aki csak a munkájának él.

hirdetés

Benedict Cumberbatch és Sophie Hunter tavaly februárban kötöttek házasságot, három hónappal később pedig meg is született első kisfiuk, akinek a Christopher Carlton nevet adták. Családi élet ide vagy oda, a szóbeszéd szerint mégsem annyira fényes a friss házasok kapcsolata, ugyanis többen hangoztatják, hogy a 39 éves színész a karrierjét tartja fontosabbnak fia és családja helyett.

A brit színész karrierje ebben az évben valóban magasra ívelt Hollywoodban, köszönhetően az Oscar-díjjal is jutalmazott Kódjátszma című filmnek és a BBC Sherlockjának, viszont míg pályája nagyszerűnek ígérkezik, addig a barátok végtelen önzéséről beszélnek, ami magánéletét illeti.

Állandóan veszekednek. Ahelyett, hogy örülnének a sikernek, az teljesen Benedict fejébe szállt. Sophie azt akarja, hogy egy kicsit hagyjon fel ezzel, mert nem szeretné egyedülálló szülőnek érezni magát

–  vallotta egy, a párhoz közel álló barát.

Cumberbatch állítólag gondolatban akkor is a munkájához van kötve, ha otthon van feleségével és kisfiával, ezért nem alaptalan a válást pedzegető pletyka. A színész ugyan még nem kommentálta a híreszteléseket, nemrégiben azonban családja oldalán kapták lencsevégre Londonban a Doctor Strange forgatási szünetében, és a szemtanúk szerint tökéletesen boldognak tűntek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek