Starity

Új felállással tér vissza a Dirty Slippers

2015. szeptember 24. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrég zárult le a Dirty Slippers tíz éves fennállását ünneplő turnéja, a frontember pedig bejelentette: új felállással tér vissza a zenekar.

hirdetés
Új felállással tér vissza a Dirty Slippers
Fotó: Tirpák Rita

A tagcserére szükség volt, hiszen emberileg már nem jöttünk ki jól. Én a zenekar érdekeit nézem mindig, a fejlődést, az új célokat, új dalokat. Sajnos a többiek több más dolog mellett ebben sem voltak partnerek. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de az elmúlt tíz évben megtanultam, merre kell menjen ez a zenekar tovább , így elváltak útjaink. Én a magam részéről sikereket kívánok nekik. Az új tagokat titok övezi, szeretnénk, ha az új formáció egy sikeres dallal, turnéval és videoklippel robbanna a köztudatba. Amikor itt lesz az ideje, minden kiderül majd. Elöljáróban azonban annyit elárulhatok, hogy tehetséges, bizonyítani vágyó profi emberekkel hozott össze a sors – nyilatkozta a Staritynek a csapat frontembere, Lobó Szalóky Lázár.

A zenész természetesen szót ejtett a jövőről is, így megtudhattuk, hogy a Dirty Slippers jelenleg is az új anyagán dolgozik Bodrogközy Rita énekesnővel. A zenekarnak rendkívül sok terve van, egy perc törés sem volt a pályában. Úgy képzeljétek el, hogy egy elkerülhetetlen vérátömlesztés zajlik épp le, ami úgy gondolom, jót tett nekem is. Alig várom, hogy az új dalokat hallhassa a közönség és megjelenjen az új lemez – vallotta Lázár, és azt is elárulta, hogy a lemez a Múzsa címet kapta, utolsó kislemezként pedig a Szélhámos szerelem című dal debütál majd hamarosan.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek