Starity

Megjelent az új AWS-korong előfutára

2015. szeptember 26. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptember 19-én tette közzé soron következő stúdióalbumának előfutárát az AWS. A megjelenés és a lemez kapcsán a budakeszi formáció frontemberével, Siklósi Örssel beszélgettünk.

hirdetés

Fotó: Mark A Rosta Photography

– Mesélj kicsit, mit tudhatunk a dal születéséről? Ki vagy mi inspirált a megírására, és milyen céllal született?

– A dal alapvetően a jelenkor kérdéseit boncolgatja. Azokat a témákat, amik félelmet gerjesztenek bennünk. Párhuzamba állítottuk a múltat a jelennel, amikor a szabadságért küzdött az ország, és a hétköznapi ember tett is valamit az ellen, hogy jobb legyen a világ – több-kevesebb sikerrel. A téma az aktuálpolitika. A zenekar abszolút középen lévőnek tartja magát, és ott is akar maradni. A legnagyobb bajunk az, hogy hajlamosak vagyunk szélre orientálódni ahelyett, hogy reálisan látnánk a minket körülölelő világot. Sajnos 3 percben elég nehéz mindent megjeleníteni, hogy ez így is legyen feltüntetve, de minden tőlünk telhetőt megtettünk.

– Számodra miért ilyen fontos ez a téma?

– Úgy gondolom, szomorú azt látni, hogy gyakorlatilag mindenki gyűlöl mindenkit azért, mert más rasszhoz tartozik, más politikai beállítottságú és véleményű. Továbbá az is félelmetes, hogy annyira elhatalmasodott a butulás, és a semmirekellő celebek istenítése, hogy a morál többek között ennek köszönhetően a béka segge alatt van. Nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom: ha ez így marad, elég sötét jövő elé nézünk.

– Mit tudhatunk, kik működtek közre a dal és a hozzá tartozó kisfilm elkészülésében?

– A felvételeket a Supersize Recordingban készítettük, és a mi csodálatos Brucker Bence gitárosunk volt egyben a hangmérnök is. Már az előző lemezt is ő keverte, és most már teljesen ő csinálta a felvételi munkálatokat. Az énekproducer (mint mindig) Csongor Bálint volt a Subscribe zenekarból, a videóklipet pedig a PUR E és a Bad Moon Films készítették.

– Mint már szó volt róla: a Te is félsz a soron következő AWS-lemez előfutára. Mit tudhatunk a korongról?

– Igen, valóban így van, már idén is és a jövőben is fokozatosan tesszük közzé a dalokat videók formájában a YouTube-on.

– Végezetül áruld el, mikor és hol találkozhatnak veletek a rajongók legközelebb?

– Idén a Depresszió zenekarral járjuk majd az országot, ellátogatva a legtöbb hazai nagyvárosba. Mivel még sosem voltunk velük turnézni, így nagyon várjuk a koncerteket! Ami a jövő évet illeti, az Apey and the pea-vel koncertezünk majd országszerte, de még nagyon-nagyon sok tervünk van, amelyek kilétét egyelőre fedje homály!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek