Újra szingli Amanda Seyfried
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sokan már azt várták, hogy az eljegyzés következik Amanda és Justin kapcsolatában, ám ehelyett inkább a szakítást választotta a páros.
hirdetésAmanda Seyfried és Justin Long 2013 októberében hozta nyilvánosságra a kapcsolatát, ám szeretteik és rajongóik legnagyobb szomorúságára lánykérés helyett a szakítás következett be. Egy a párhoz közel álló forrás tudni véli, hogy a 29 éves szőkeség adta ki a színész útját, akit valósággal összetört a szakítás.
Néhány hónappal korábban egyébként még a lehető legnagyobb volt az összhang a páros között, Amanda azonban már akkor is úgy nyilatkozott, hogy nehéz megbirkózniuk a munkájuk adta távolsággal, így vélhetően ez jelentette a kapcsolat végét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Magyar tervezőzől választott.
Elárulta, miért érzett így.
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Kb. 20 év van kettejük közt.
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Továbbra sem érti a felháborodást.
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.













