Starity

Negyedszerre is apa lesz Hugh Grant

2015. október 14. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Igazából szerelem sztárja és producer kedvese ugyan nem alkotnak egy párt, ennek ellenére már úton van második közös gyermekük.

hirdetés

Négy éven belül negyedszerre lesz apa Hugh Grant. A színésznek már van két gyermeke korábbi barátnőjétől, Tinglan Hongtól, ezúttal azonban jó barátját, Anna Eberstein producert ejtette másodjára is teherbe – ettől függetlenül azonban továbbra sem alkotnak egy párt. 

A színész 1987 és 2007 között élt együtt élete szerelmével, Elizabeth Hurley-vel, a szakítást követően pedig azóta sem találja a helyét. Még 2007-ben Jemima Khannal randevúzott, később egy Londonban található kínai étterem recepciósával, Tinglan Honggal szűrte össze a levet, aki 2011 szeptemberében adott életet lányuknak, Tabithának. Hugh ezután Anna Eberstein televíziós producer mellett keresett menedéket, akit szintén teherbe ejtett, a futó románc gyümölcseként pedig 2012 szeptemberében született meg a fia, John. Ezt követően visszatért Tinglanhoz, aki ismét egy gyermekkel (Felix) áldotta meg 2013-ban, a jelek szerint ezúttal pedig ismét Annához tért vissza. 

Rajongói joggal aggódnak Grantért, hiszen a síznész látszólag mindenféle felelősségtudat nélkül csapong, és vélhetően nem is boldog egyik hölgy oldalán sem. 

Hugh és Anna sok időt töltenek egymás társaságában 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek