Ilyen cuki Kelly Rowland kisfia
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő ritkán enged bepillantást a magánéletébe, ezúttal azonban mégis megmutatta 11 hónapos kisfiát, Titant.
hirdetésTitan Jewell Witherspoon ugyan majd csak november 4-én ünnepli első születésnapját, ám fiatal kora ellenére is szembetűnő, mennyire hasonlít gyönyörű édesanyjára, Kelly Rowlandre. Az énekesnő az Instagramon mutatta meg a szeme fényét már a Halloweenre készülő tökfesztiválon készült képekkel.
Kelly egyébként 2011 óta alkot egy párt menedzserével, Tim Witherspoonnal, akinek 2014 májusában Costa Ricán mondta ki a boldogító igent. A pár azóta is nagyon boldog, igyekszenek minél több időt hármasban tölteni kisbabájukkal, ám az énekesnő elmondása szerint egyelőre nem terveznek kistestvért Titannak.
Egyelőre nem szeretnénk újabb kisbabát. Már majdnem visszanyertem a szülés előtti alakomat, és szeretném meg is tartani az elkövetkező három évben. Mindenféleképpen szeretném egy öcsikével vagy húgocskával megajándékozni Titant, de még nem most
– vallotta az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy a férje és a fia a legjobb dolog az életében, ami csak történhetett vele.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











