Starity

Új dallal és klippel jelentkezett a Compact Disco

2015. október 29. 13:01   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A slágervárományos Van az úgy a zenekar negyedik magyar nyelvű dala. A fiúk nemrég azt is elárulták, hogy ezen a vonalon akarnak most továbbmenni, és ezután is magyar dalokat fognak írni.

hirdetés

 

Teljesen természetesen megy már magyarul az éneklés, a Te meg én című dalunknál még furcsa volt picit, de mostanra abszolút megszoktam. Folytatjuk a munkát, már több dalunk is kész van, tehát folyamatosan készítjük az újdonságokat a közönségnek

– mondja Walkó Csaba énekes.

A magyar szövegnek az is jellemzője, hogy kis országunkban többen értik, mint az angolt. Ám a zenekar nem arról híres, hogy szájbarágós, egyértelmű szövegeket írna, magyarul sem.

Alapvetően nem szeretném megmondani, hogy számomra miről szól a dal, hiszen a lényeg az, hogy a befogadó mit ért, mit érez ezzel kapcsolatban. Eddig azok, akikkel erről beszéltem, nagyon érdekes értelmezéseket adtak, és ez így jó

 – magyarázza Pál Gábor billentyűs.

A dalhoz készült klip pedig egy image klip lett, melyben egy táncosnő – Hajdú Laura – táncban jeleníti meg a dal által közvetített érzéseket, hangulatot, a zenekar pedig zenél.

„Próbálkoztunk mi már bonyolult forgatókönyvű, nagy költségvetésű klippel, de azt vettük észre, hogy nem feltétlenül ez kell a közönségnek” – mesél Lotfi Begi, a zenekar DJ-je. – „Kiskutyák, kisbabák vagy szép lányok kellenek (nevet). Viccet félretéve, mi most egy gyönyörű szép lányt választottuk főszereplőül.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek