Starity

A Reddit társalapítójával randizik Serena Williams

2015. október 30. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végre ismét rátalált a boldogság a gyönyörű teniszezőre, ugyanis Alexis Ohanian a tenyerén hordozza őt.

hirdetés
A Reddit társalapítójával randizik Serena Williams

Nemrég még Drake-kel boronálták össze Serena Williamset, ám kiderült, hogy a 34 éves barna hajú szépség nem a rapper, hanem a Reddit társalapítója, Alexis Ohanian mellett talált rá a boldogságra. A kapcsolat ugyan még nagyon friss, ám a pár barátainak elmondása szerint Serena és Alexis nagyon jól érzik magukat egymás társaságában.

Egy ebéd alkalmával találkoztak először, és azóta is szikrázik köztük a levegő

– nyilatkozta egy barátjuk az Us Weekly-nek, aki azt is elárulta, hogy Serena valóban flörtölt Drake-kel, de az a kapcsolat ártatlan maradt, Alexisszel azonban tökéletes megértik egymást.

Alexis kicsimnek szólítja Serenát, és folyton fogják egymás kezét. Előbbi sosem rajongott igazán a teniszért – egészen addig, míg nem találkozott Serenával.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek