Szívmelengető karácsonyi reklámmal jelentkezett John Lewis
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kisfilmhez egy svéd énekesnő, Aurora járult hozzá, feldolgozta az Oasis Half The World Away című dalát, ami nagyon passzol a történethez.


Mint ahogy azt már megszokhattuk, John Lewis vállalatának mindig megérintő, igényes kisfilmeket készít. Idén sem lett ez másképp, a hihetetlenül bűbájos klip a Man On The Moon, vagyis Ember a Holdon címet kapta.
A történet szerint a kis 6 éves Lily teleszkópjával pásztázza a világűrt, és ahogy ránagyít a Holdra, egy kráterben házat vél felfedezni. Egy idős bácsika lép ki a házból, elveszettül mered maga elé, Lily izgatottan kezd ugrálni, integetni az úrnak, de mivel 238 855 mérföldre vannak egymástól, az apóka nem látja a kislányt.
Az apó eközben leül egy padra, vágyóan bámulja a Földet, bizonyosan azon tűnődve, hogy milyen lehet ott az élet. Lily nagyon szeretne konkatkusba lépni a bácsival, ezért naponta megnézi őt, fel-le szökdécsel, de a férfi csak nem veszi őt észre. Leveleket próbál küldeni íjjal, repülőt hajtogatva, de sehogy se jön össze, mivel túlságosan távol vannak egymástól.
Ezt követően már elérkezett a karácsony, a Hold embere még mindig nagyon magányos, és a földi emberek pedig már készülődnek az ünnepre, díszítik a fát, elkészítik ajándékaikat.
Végül Lily 13 héliumos lufi segítségével sikerül egy különleges meglepetést eljuttatnia a Holdra, ezzel megmutatva, hogy a bácsi nincs egyedül. Az idős úr kinyitja az ajándékot, és egy teleszkópot talál benne. Rögtön ki is próbálja, ránagyít a Földre, és sikeresen megtalálja a lányt. Meghatva integetnek egymásnak, Lily elérte a célját.
A klipben egy norvég énekesnő Aurora Aksnes énekel, a Hold embere egy 77 éves francia színész, Jean játszik és a 6 éves kis tüneményt pedig Orlinak hívják, aki nem mellesleg 18 hónapos korától modellkedik.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.