Kábítószer befolyása alatt állt Nick Cave fia halálos kimenetelű balesete idején
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kegyetlenül elbánt a sors Nick Cave-vel, hiszen július közepén elvesztette imádott fiát, a 15 éves Arthurt.
A mai napig vigasztalhatatlan Nick Cave és családja, ami nem is csoda annak fényében, hogy az énekes tragikus körülmények között veszítette el kamasz fiát, Arthurt. A tinédzser ugyanis július 15-én Brightonban csavargott, amikor egy sziklán állva vélhetően elvesztette egyensúlyát, és körülbelül 19 méter magasból esett a mélybe. A baleset során Arthur súlyos agysérülést és koponyatörést szenvedett, és bár rögtön kórházba szállították, megmenteni nem tudták.
A fiú halálának ügyében folytatott nyomozás során a helyi hatóságok kizárták az idegenkezűséget, ám a holttestet boncolás alá vetették, és kiderült: Arthur nem sokkal a baleset előtt LSD-t fogyasztott, és vélhetően a kábítószer hatása alatt jelentkező hallucinációk miatt keveredett a szirtre, ahonnan végül lezuhant.
A fiú boncolását végző patológus elmondása szerint Arthurnak nem lehetett fogalma arról, hogy a tévképzetei közül mi volt valós, és mi nem, ezért is kerülhetett sor a végzetes kimenetelű balesetre, ami legjobban a tinédzser ikertestvérét, Earlt rázta meg.
Arthur. Nagyon szeretlek. Öröm volt melletted az élet, és sosem felejtelek el! A legjobb testvér voltál, akit csak kívánni lehet!
– írta Earl egy papírra, melyet imádott testvére halálának helyszínén hagyott egy csokor virággal együtt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.