Starity

A csúfolódások céltáblája volt az iskolában Király Viktor

2015. november 11. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Az énekes az Egyesült Államokban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ám saját bevallása szerint nem volt mindig ilyen könnyű számára, hogy elfogadtassa magát.

hirdetés
A csúfolódások céltáblája volt az iskolában Király Viktor
Fotó: NBC

Mint korábban beszámoltunk róla, Király Viktor és szinté híres testvérei, Linda és Ben az Egyesült Államokban születtek, és ott is nőttek fel. A család az édesanya betegsége miatt költözött haza Magyarországra, ám Viktor elmondása szerint korántsem volt könnyű gyereknek és tinédzsernek lenni a tengerentúlon. 

Amerikai, fiatalokról szóló filmekben sokszor lehet látni, hogy vannak a menők és a lúzerek, az előbbiek pedig rendszeresen bántják az utóbbiakat. Tényleg ilyen klikkesedés folyik egy amerikai középiskolában, és ha kilógsz a sorból, nagyon gyorsan megítélnek. Mi is így jártunk a testvéremmel, finoman szólva sem tartoztunk a menők közé

– elevenítette fel Viktor gyerekkori emlékeit a Blikknek, és azt is elárulta, mi volt a baja a többi fiatalnak vele: túl vékonynak találták, ezért pedig olykor a verést is el kellett szenvednie. 

hirdetés

Az énekes szerencsére ma már derűsen tekint e múltbéli eseményekre, és nincs benne harag azok iránt, akik piszkálták annak idején. Annál is inkább, hiszen a közelmúltban esett túl élete első New York-i fellépésén, ahol az a bizonyos lánycsapat is megjelent, melynek tagjai előszeretettel tették nevetség tárgyává.

Engem már egyáltalán nem bánt ez az egész, sőt viccesnek találom. Legfőképpen azért, ami nemrég, az első New York-i koncertemen történt. Az a bizonyos menő csajcsapat, akik anno oly sokat csúfoltak és beszóltak a középiskolában nekem és a testvéremnek, ott tomboltak az első sorban. Bevallom, egy kicsit jól is esett, főleg, amikor jöttek volna oda beszélgetni, mi pedig Bennel megtehettük, hogy csak odaintünk nekik, de végül a többi vendéggel kezdtünk el foglalkozni.

Viktor szintén a fent említett lapnak árulta el, hogy 16 éves volt, amikor családjával összeszedték a sátorfájukat, és Budapest felé vették az irányt. Ennek oka az volt, hogy kiderült: édesanyjánál daganatot diagnosztizáltak, kérése pedig az volt, hogy a betegséggel szülőhazájában szeretne megbirkózni.

Előtte annyit tudtam a magyarságról, hogy a szüleim szoktak magyarul veszekedni. Meg annyit, hogy mindenki azt kérdezte: éhes vagyok-e, utalva arra, hogy az angol éhes, azaz hungry és a Magyarország, vagyis a Hungary szó között mindössze egy betű a különbség. Aztán jött a hír, hogy költözünk, igaz, először csak egy évről volt szó

– emlékezett Viktor az embert próbáló időszakra, és arról is szót ejtett, hogy édesanyja mindvégig hitt a gyógyulásában, pozitívan tekintett a világra, véleménye szerint pedig ennek köszönheti felépülését, akárcsak ikertestvére, Ben, aki néhány évvel később ugyancsak megküzdött az alattomos kórral.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek