Starity

Jay-Z egyengeti Demi Lovato és Nick Jonas karrierjét?

2015. november 12. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két ex-Disney-sztár menedzserének cége összefogott a Jay-Z által alapított Roc Nation-nel.

hirdetés

A Billboard magazin hozta le szerda reggel elsőként a hírt, miszerint a Jay-Z által alapított Roc Nation együttműködést kötött a Philymack céggel, amelynek tulajdonosa, Phil McIntyre képviseli karrierje kezdete óta Demi Lovatót és Nick Jonast, valamint Joe Jonas új zenekarát, a DNCE-t.

Phil egy csodálatos céget épített. Leültünk, és megálmodtuk, hogy milyen lenne a jövő, ha partnerek lennénk. A nézeteink fejlődésre, és kreativitásra alapulnak, úgy, hogy közben hűek maradjunk az eddigi arculatunkhoz. Ez az álom teljesült, ami elképesztő minden érintett fél számára. Előre tekintünk, és várjuk, hogy mit hoz a holnap

– mondta a Roc Nation alapítója, Jay-Z, amit Jay Brown, a cég vezérigazgatója a következővel egészített ki a hivatalos közleményükben:

Hiszünk Philben, a cégében, és az elképzeléseiben. Arra kötelezte el magát, hogy felkarolja a tehetségeket. A jelleme, és az üzleti érzéke tökéletesen illeszkedik a Roc Nation filozófiájához.

A megkötött szerződés alapján a Philymack és a Roc Nation a jövőben a szórakoztatóipar minden területén együtt fog dolgozni.

Továbbá a TMZ azt állítja, hogy Jay-Z ezáltal a két fiatal tehetség társ-menedzserévé is vált, és a többszörös Grammy-díjas előadó még 2014 végén vetett szemet mindkét énekesre. A névtelen forrás szerint a rapper ekkor kezdte el egyengetni karrierjüket olyan fellépések, és címlapfotózások leszervezésével, mint a Flaunt és Vanity Fair magazin, vagy a Made in America Fesztivál és a Saturday Night Live műsora.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek