Megérkezett a Divergent folytatásának első előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövő márciusban kerül a mozivásznakra A beavatott folytatása, mely A hűséges címet viseli.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Megérkezett a Divergent folytatásának első előzetese Megérkezett a Divergent folytatásának első előzetese](/images/articles/800x600/megerkezett-a-divergent-folytatasanak-elso-elozetese-11161207.jpg)
Hatamas sikernek örvendett a Veronica Roth könyvsorozatán alapuló, tavaly tavasszal bemutatott filmadaptáció, A beavatott; a készítők pedig már könyvelhetik is az újabb sikereket, hiszen az új előzetest látva minden bizonnyal milliókat csalnak a mozikba a folytatással is.
A hűséges címre keresztelt folytatásban Tris és Four elhagyják Chicagót, és egy sokkal veszélyesebb világba indulnak kalandra, ahol már tért hódított a páratlan fejlettségű technológia, és kitör a háború. Főhőseinknek pedig nem kisebb feladat jutott, mint legjobb tudomásuk szerint megmenteni az emberiség jövőjét.
Az izgalmakban bővelkedő sci-fi a Lionsgate gondozásában készül, és előreláthatóan 2016. március 18-án kerül az amerikai mozikba. A filmet Robert Schwentke rendezte Veronica Roth regénye és Noah Oppenheim forgatókönyve nyomán; a főbb szerepekben pedig továbbra is Shailene Woodley-t, Theo Jamest, Ansel Elgortot, Naomi Wattsot, Octavia Spencert, Jeff Danielst, Zoë Kravitzot és Miles Tellert láthatjuk.
"The Divergent Series: Allegiant" World Premiere TrailerIt's here! Watch the first trailer for "Allegiant" — the latest film in the Divergent Series starring Shailene Woodley, Theo James, Miles Teller, Ansel Elgort, and Zoë Kravitz!
Szerző: BuzzFeed Entertainment, 2015. november 13.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.