Starity

Mena Suvari bízik abban, hogy lesz folytatása az Amerikai Pitének

2015. november 20. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mena a HuffPost Live-nak adott interjújában árulta el, hogy bízik abban, hogy készül még újabb Amerikai Pite-rész a jövőben, és arról is lerántotta a leplet, milyen folytatásban reménykedik.

hirdetés

Fotó: Universal Pictures

1999-ben indult hódító útjára az Amerikai Pite-sorozat, mely számtalan folytatást megélt az azóta eltelt években, ám a közönség kedvencei mégis azok voltak, melyekben az első részben megismert karakterek (Jim, Chris, Kevin, Michelle, Vicky, Finch, Stifler és Heather) alakították a főszerepeket.

A filmsorozat legutóbbi része 2012-ben került a mozikba Amerikai Pite: A találkozó címmel, mely a korábbi részekhez hasonlóan hatalmas sikernek örvendett, így nem csoda, hogy a rajongók még mindig várják az esetleges folytatást.

A Heathert alakító Mena Suvari a napokban árulta el a HuffPostnak, hogy ő is bízik abban, hogy még nem értek véget az általa is hőn szeretett karakterek kalandjai, és szívesen a részese lenne a folytatásnak is. A színésznő szerint az Amerikai Pite sikere azon alapszik, hogy jó időben jelent meg a mozikban, akkor, amikor az emberek éheztek az ilyen tílusú filmekre, ezért is lett sikere a folytatásoknak is.

Ez az egész olyasvalami, amiért végtelenül hálás vagyok, hogy a részese lehettem

– vallotta a 36 éves szőkeség, és arról is szót ejtett, hogy reményei szerint milyen lenne az ideális folytatás.

Heather (Mena Suvari) és szerelme (Chris Klein) az osztálytalálkozón ismét egymásra találtak / Fotó: Universal Pictures

Remélhetőleg pozitív és nem negatív töltetű lenne, nem olyasmi, hogy mindannyian elváltak. Lehetne az a címe, hogy Amerikai Pite: A kapuzárási pánik

– viccelődött Mena, ám arról egyelőre nincs információ, hogy a készítők gondolkodnak-e a folytatásban, és ha igen, mikor és milyen tematikával valósulna meg a mű.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek