Starity

Danics Dóra a Mikulásnak segédkezett

2015. december 07. 13:01   |   Szerző: Red Lemon Media

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Danics Dórát felnőtt létére még mindig elvarázsolják az ünnepek. Ezért is döntött úgy, hogy állást vállal a Mikulás mellett és segédkezik neki az ajándékok kiosztásában. Az énekesnőt egy különlegesen képzett kutyus is elkísérte és együtt osztogatták a meglepetéseket a speciális igényű kisdiákoknak.

hirdetés

Izgatott gyereksereg, csillogó szemek, ünnepi díszben pompázó aula – így várták az Újbudai Montágh Imre Készségfejlesztő Speciális Szakiskola általános iskolás diákjai a Mikulást. Aki idén azonban nem egyedül érkezett, hanem magával hozta két új segédjét is: Danics Dórát és a speciálisan képzett Maja kutyust.

A „Hull a pelyhes fehér hó” és a „Télapó itt van” közös eléneklését követően végre előkerült az ajándék is: egy gyönyörű piros Old Timer hűtőszekrény, telis-tele túrós finomságokkal. A lelkes Maja nem tétlenkedett: az édességekkel színültig pakolt kis kosárkájából kínálgatta az ámuldozó kisdiákokat, így segédkezett a Mikulásnak, Dórának és a krampuszoknak az ajándékok kiosztásában.

Nagyon jól éreztem magam, mivel szeretek gyerekek között lenni és nekik, velük együtt énekelni. Úgy gondolom, hogy ők a legőszintébb közönség, így látni, hogy mennyire élvezik az előadásomat és a közös éneklést, számomra a legnagyobb elismerés

– mondta el Dóra, aki igazi parti hangulatot varázsolt, többen táncra perdültek az egyik népszerű karácsonyi slágerre. Az énekesnő könnyen szót értett a kisdiák sereggel, át tudta érezni izgatottságukat. 

Gyerekkoromban én is nagyon vártam mindig a Mikulást, habár még három éves korom körül egy kicsit féltem tőle. Emlékszem a szüleim egyszer beültettek az ölébe, ahol elsírtam magam

– nosztalgiázott az énekesnő, aki számára az is nagy élmény volt, hogy egy igazi, speciálisan képzett kutyussal dolgozhatott együtt.

Az elmúlt tíz évben állandó segítője vagyok a Mikulásnak, nagyon jóban vagyunk. Most azonban csapatunk Maja kutyussal egészült ki, aki elképesztően okos – a szájában vitte kis kosarát, és kínálgatta a gyerekeknek az édességet. Nagyon szeretem a kutyákat egyébként, nekem is van egy, aki pont 9 éves, mint ahogyan Maja is – persze ő sokkal önfejűbb és kevésbé jól nevelt

– nevetett Dóra, aki azt is elárulta, hogy már a Karácsonyt is nagyon várja. 

Az ünnep előtti vásárlási lázat, a rohanást nem szeretem, ezért ha jut rá időm, magam készítek ajándékokat a szeretteimnek, sokkal személyesebbnek tartom az otthon alkotott meglepetéseket.

Ezt követően miután a gyerekek degeszre tömték magukat a túrós finomságokkal, megkapták Dóra aláírását, elkészültek a szelfik és a közös fotók is, a Mikulás és segédjei búcsút vettek az iskolától – hosszú még az ünnep és rengeteg helyre kell még ellátogatniuk. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek