Starity

Eva Longoria ujjára gyűrű került

2015. december 14. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén korábban jött a Jézuska a Született feleségek sztárjához, és egy meseszép ékszert hozott neki.

hirdetés

Eva Longoria ugyanis Dubajban töltötte jól megérdemelt pihenését párja, Jose Antonio Baston társaságában, amikor a férfi fél térdre ereszkedett előtte, és feltette a nagy kérdést: Hozzám jössz feleségül? A 40 éves barna hajú szépség természetesen igennel felelt, így már menyasszonyként ünnepli majd a karácsonyt.

Ummmm ez történt.... #Eljegyezve #Dubai #Boldogság

– írta az alább látható kép mellé a színésznő az Instagramon.

Eva és a Televisa elnöke 2013 novembere óta alkot egy párt, kapcsolatuk mindvégig harmonikusnak és boldognak bizonyult, így aligha meglepő, hogy a férfi végre elszánta magát a lánykérésre.

Ez egyébként már a második házassága lesz Evának, ugyanis 2007 és 2010 között Tony Parker kosárlabdázó felesége volt. A válást a színésznő adta be kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, később azonban kiderült: megcsalás állt a háttérben, amit nem tudott megbocsátani hűtlen férjének.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek