Életet adott első gyermekének Janicsák Veca
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-Faktor felfedezettje a Facebookon jelentette be, hogy immár véget ért a várakozás: anya lett.
hirdetésJanicsák Veca egy kettejükről készült közös képpel jelentette be kislánya, Emma érkezését egy órával ezelőtt a népszerű közösségi oldalon, melyhez valósággal záporoznak a gratulálók lájkjai és jókívánságai.
Az énekesnő egyébként karácsonykor még hatalmas pocakkal pózolt a karácsonyfa előtt, és kívánt kellemes ünnepeket több mint kétszázezer főre rúgó rajongótáborának, ám már akkor is lehetett rajta látni, hogy bizonyos vészesen közeleg a nagy nap.
A Bors korábban úgy számolt be, hogy Veca egy, a húszas évei elején járó, fotózással foglalkozó fiatalemberrel alkot egy párt, és már az eljegyzésre is sor került. A kicsi pedig állítólag nem sokkal azután fogant, hogy a szerelmesek birtokba vették közös otthonukat.
A család boldogan várja a kicsit, és egyáltalán nem lepődött meg, hogy Veca ilyen fiatalon teherbe esett. Mindig is készült az anyaszerepre, akár a karrierjét is odaadná érte
– nyilatkozta augusztusban egy barát a fent említett lapnak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











