Taylor Lautner az Eclipse-ről beszélt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem tudunk betelni Taylor Lautnerrel. A Popstar magazinnak adott interjújában beszélt az egész történet lényegéről, és még barátját, Kristen Stewartot sem hagyta ki az interjúból.


A Popstar magazin kapott egy olyan lehetőséget, hogy egy VIP-riporter ugyanabban a szobában, ahol Kristen Stewartot és Robert Pattinsont kifaggatták, Taylor Lautnerből is ki lehetett facsarni egy-két érdekességet.
„Eclipse. Ennek a történetnek van jelentőssége. Nemcsak a színésznek, hanem a történetnek is nagyon jónak kell lennie. Az a jó, hogy a Napfogyatkozásban két ellenség összefog, hogy megvédjék a barátjukat, Bellát. Az egész harmadik rész szinte erről szól, az összetartásról.” – mesélte mosolyogva.
A Popstar exkluzív fotózásán Taylort megkérték, hogy még mondjon pár szót munkatársáról, Kristenről.
„Kristenen nehéz kiigazodni. Nem lehet benne könnyen olvasni. Nagyon érdekes egy lány és ezért teszi az színjátszását olyan sajátossá és naggyá. Ő így csinálja, furcsán és ez így elég jó.”
Aki még nem látta az Alkonyat első részét, és még olvasni sem olvasta, most itt a lehetőség: Taylor lehet, hogy meg tud győzni!
„Az a fantasztikus ezekben a filmekben, mert hűek maradnak a könyvhöz. Minden stílusba beleillenek. Van benne románc, akció és még sötét oldal is. Nem nevezném ezt az egészet horrorisztikusnak, de mégis van bennük valami ijesztő. Én ezért szeretem. Az összes barátom is elolvasta, és tetszett nekik. Ez nagyon jó így dobogó szívvel!” – ezzel az utolsó mondattal zárta Taylor az interjút.
A rajongókat bizonyára már nem kell meggyőzni, hiszen szeretjük a történetet és Taylort is.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.