Starity

Dalpremier: Heartkiller – Útvesztő

2016. január 28. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ebben a pillanatban tette közzé legújabb korongjának első tételét a debreceni négyes.

hirdetés
Dalpremier: Heartkiller – Útvesztő
Fotó: Bán Attila

Hosszú várakozás után végre megérkezett a Heartkiller újdonsága az Útvesztő képében, mely szerzemény a csapat legújabb, Érzéki csalódás című lemezén került elhelyezésre olyan dalok mellett, mint például a címadó tétel, vagy a már korábbról is ismert Minden pillanat. A zenekar a korábbi soft rockot ezúttal egy heavy metalos hangzásvilággal vegyítette, melyről a csapat frontemberét, Nagy Gábort faggattuk.

Mindannyian metal arcok vagyunk, metal zenén nőttünk fel, és úgy éreztük, hogy a korábbi pop-rock vonalat a magunk szintjén kimerítettük, meguntuk. Több lehetőséget zenei téren, színesebb, keményebb, súlyosabb zenét akartunk játszani, ez az oka a stílusváltásunknak

– nyilatkozta az énekes, majd a kérdésre, miszerint milyen hatásra készült a dal, így válaszolt:

Minden ember életében eljön az a pont, mikor átértékeli mit tett meg addig, és mit akar még, mit szeretne elérni az életében. Ezen az adott ponton sokan egy Útvesztőben érzik magukat, keresik a helyes utat, amit járni kellene, de nem tudják mit és hogyan kellene tenni, hogy merre induljanak el. Útmutatást keresnek.

A zenekar tavaszi turnéja egyébként február 13-án veszi kezdetét, melynek keretein belül Debrecenben, Dunaújvároson, Egerben és Szegeden teszik tiszteletüket a srácok – többek között. (További információkért katt ide!)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek