Ők A Dal 2016-os továbbjutói
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szombaton zajlott le A Dal második elődöntője, ahol ismét tíz előadó versenyzett azért, hogy esélyt kapjon arra, hogy hazánkat képviselje az Eurovíziós Dalfesztiválon.
hirdetés
Ezúttal is a Magyar Televízó rendezte meg a népszerű dalválasztó műsort, ahol az derül ki, hogy ki képviseli Magyarországot az Euróvizión, ami idén Svédország fővárosában, Stockholmban kerül megrendezésre május 14-én. Az idei felhozatal is rendkívül erősnek tűnik, a fellépők között akadnak tapasztalt versenyzők, tehetségkutatóból ismert énekesek és korábban nem ismert előadók is.
A tegnap megrendezésre került második elődöntőben többek között szerepelt a Passed, Patai Anna, Oláh Gergő és Kállay Saunders András is a zenekarával. A fordulót ez utóbbi nyerte 41 ponttal a Who We Are? című dallal, őket pedig holtversenyben követte a második helyen 39 ponttal Oláh Gergő és Vásáry André előadása. Negyedik helyen Gáspár Laci végzett a Love & Bass-szel, 36 ponttal pedig ötödik helyet szerzett a Karmapolis és Szécsi Böbe formáció a Hold on to-val.
A zsűri és a nőzők közös döntése alapjén csak öt versenyző juthatott tovább, de egy úgynevezett szimpátiaszavazáson a nézők még esélyt adhattak egy előadónak a továbbjutásra, amit a Passed nevű formáció érdemelt ki.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











