Starity

Véget ér A férjem védelmében

2016. február 08. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

A sorozatot műsorára tűző CBS csatorna tegnap jelentette be, hogy hamarosan lezárást kap Alicia Florrick története.

hirdetés

Múlt hónapban számoltunk be arról, hogy a népszerű bűnügyi drámasorozat éléről egyéb elfoglaltságok miatt távozott az író-producerpáros, Robert és Michelle King, így veszélybe került a Julianna Margulies főszereplésével készült széria folytatása. A csatorna ugyan ragaszkodott volna A férjem védelmébenhez, ám a készítők távozásával Julianna is beadta felmondását, így nem volt kérdéses, hogyan alakul a sorozat sorsa.

Mindig is hétévadosra terveztük a sorozatot. Szerettük volna, ha a történetnek van eleje, közepe és vége. Részünkről ez az egyetlen módja annak, hogy levonhassuk a következtetéseket. Mindig hálásak leszünk a rajongóknak, a szereplőgárdának, a stábnak és a CBS-nek. Izgatottan várjuk a maradék kilenc epizódot, és hogy levonhassuk a történet végső konklúzióját

hirdetés

– magyarázta egy közleményben Robert és Michelle King, valamint azt is elárulták, hogy az utolsó epizód a Vég címet viseli majd, ám addig is számtalan izgalmas csavarra számíthatnak a rajongók.

 
"The Good Wife" Final Season

Don't miss the final nine episodes of #TheGoodWife. Find out when the last episode will air: http://bit.ly/1Q4d5Fs

Közzétette: The Good Wife – 2016. február 7.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek