Zendaya bepasizott?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az utóbbi hónapokat egyedül töltötte a színésznő, ám úgy tűnik, ismét belevetette magát a randizásba.
hirdetésA tegnapelőtti Grammy utópartin ugyanis már nem szólóban jelent meg a színésznő, hanem az NFL sztársportolójának, Odell Beckham Jr.-nak az oldalán, ami önmagában még nem is lett volna feltűnő, ám a szemtanúk elmondása szerint a sztárpár egész este el sem mozdult egymás mellől, és szívesen pózoltak a fotósoknak is – természetesen együtt.
Nagyon közel voltak egymáshoz, és folyton sugdolóztak, a levegő pedig valósággal izzott körülöttük
– magyarázta egy szemtanú, szavait pedig megerősítik a tucatjával készült közös képek, melyek mindegyikén egymás derekát átkarolva láthatjuk őket.
Zendaya egyébként néhány hete még úgy nyilatkozott a Complex magazin 2015 december – 2016 januári számának, miszerint folyton szóba hozzák mindenkivel, de valójában nincs ideje ismerkedni és randizni zsúfolt időbesztása miatt.
Minden pasiról, aki valaha szóba állt velem, aki követ a Twitteren, aki rámnéz vagy csak egy levegőt szív velem azt terjesztik, hogy a barátom. Az időbeosztásom azonban ezt nem teszi lehetővé, nincs senkim. Nincs időm randizni és ismerkedni. Ha valakit nem ismerek három vagy négy éve legalább, akkor esélye sincs a közelembe férkőzni
– nyilatkozta akkor Zendaya.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
A színésszel 2010-ben váltak el.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Nemrég házasodtak össze.
Utólag kivágta a jelenetet.
Újabb kalamajka az ügyben.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Brutális gyilkosság történt.
Nagyon sokat edzett a filmre.











